2010. június 30., szerda

Zene - Dia dos Namorados

egy kis brazil zene ízelítőnek! :)


Egyébként tudtátok, hogy Brazília az egyik (vagy egyetlen???) olyan ország, ahol a szerelmesek napja nem február 14? Itt ezt június 12-én tartják és "Dia dos namorados" névre hallgat. A namorado az egyik legszebb szó, amit valaha hallottam....Egyébként pedig ez a nap itt is épp olyan giccses, mint más országokban a február 14 :)



2010. június 27., vasárnap

Utolsó pillanatok

A helyzet sokkal rosszabb, mint Norvégiában volt. Ott én voltam az egyik, aki legelőször ment haza, így csak egyszer kellett elköszönni mindenkitől, egy búcsúbulin kellett ott lenni és elég volt 3 napot végigsírni (az utolsó vizsgámtól a repülőgép indulásáig kb :). Itt viszont én vagyok az egyik, aki utoljára megy haza, szóval lassan két hete mást sem csinálok, mint búcsúbulik, elköszönés, sírás...Utálok búcsúzkodni, akkor is, mikor otthonról megyek el és akkor is, mikor külföldről megyek haza. Nyilván látni fogjuk még egymást az itteniek legtöbbjével, de sosem lesz már olyan, mint itt volt. És bár Sao Paulo és az én kapcsolatom nem volt egy első látásra szerelem (kicsit sem :D) és továbbra is inkább egy szeretlek-utállak kapcsolat, nagyon sok minden fog innen hiányozni és végeredményben nagyon örülök, hogy végig maradtam, mert nagyon sok mindent tapasztaltam/tanultam. Egy hét múlva ilyenkor, már remélhetőleg minden bepakolva és útra készen...






Hát íme a teljesség igénye nélkül, hogy mi is az, ami nagyon fog hiányozni Brazíliából (nem fontossági sorrendben):

  • a brazil emberek, akik mindig pozitívak, elégedettek mindennel, mosolyognak és bármikor készen állnak meginni egy caipirinhat, sambázni, bulizni és nyilván sosem dolgozni ;)
  • a frissen facsart gyümölcslevek nagyon olcsón, bármilyen gyümölcsből, bárhol és bármikor
  • a bulik, amik ha lehet még őrültebbek, mint Budapesten
  • a nap, a meleg és a tengerpart, ami mindig elérhető közelségben van, még ha Sao Pauloban szakad is az eső
  • Renato és a családja, akiknek talán a legtöbbet köszönhetek és a legtöbbet segítettek nekem
  • Naninha, Doca, Uly és Anna, akik tulajdonképpen márciustól a családom voltak
  • Noemia, aki hetente háromszor kitakarít nálunk (na ez nagyon fog hiányozni otthon :D)
  • a narancsos-sárgarépás joghurt és a Coca-Cola Light Plus
  • rodizio sushi (korlátlan fogyasztás) és churrasco (tipikus brazil grill, szintén korlátlan fogyasztás)
  • a kedvenc Lanchonete-m (tipikus brazil "étterem"), ahol a pincérfiúk lelkesen integetnek akkor is, ha csak elsétálok előtte és imádják, ha portugálul beszélek hozzájuk (nem is értem, mi vicces van ebben :D ), ezért folyton kérdeznek és beszéltetnek
  • file de frango com fritas, arroz, feijao e salada, avagy a tipikus brazil ebéd: grillcsirke sültkrumplival, rizzsel, feijaoval és salátával 10 reálért
  • az open bar partyk, ahol belépőt kell fizetni és utána korlátlan a fogyasztás (ez itt nagyon hasznos, mert előre megveszed a jegyed és nem kell magaddal már több pénzt vinned, amit elrabolhatnak...)
  • silent partyk, ahol 3dj játszik egy időben és te döntheted el, hogy mit akarsz hallgatni a saját füllhallgatódban
  • és persze nagyon sokan, akik rögtön, később, vagy csak a legvégén, de barátok lettek (a teljesség igénye nélkül): Hanna, Lívi, Ferdinand, Bertrand, Peti, Kristiina, Juliano, Cristina, Pierre, Am, Émilie, Sabine, Madeleine, Fabienne, Aimee, Daniel, Sheila, Ruthie
És persze sok minden van, ami egyáltalán nem fog innen hiányozni és ami sokszor nagyon idegesítő és dühítő volt és lényegesen megnehezítette ezt az 5 hónapot. Na de ezeket majd egyszer máskor...;)

2010. június 22., kedd

Born to be wild - Dzsungel túra - Extra bejegyzés



Hát mégsem úsztuk meg Amazóniát következmények nélkül. Nyilván mindenki tudja, hogy elég nagy eséllyel lehet elkapni elég sok mindent arrafelé, pláne nekünk a kényes és civilizációhoz szokott európai szervezettel. A lányok nagy részének semmi problémája nincsen, de sajnos a német lány, Sabine elég jó kis "csomagot" hozott haza.

Erős hasfájása és magas láza volt már pár nappal azután is, hogy hazaértünk, de egészen hamar jól lett. Viszont egy héttel ezelőtt ismét előjött, így elment kórházba. Az első kórházban nem igazán tudták megállapítani, mi baja (no komment), de adtak neki valami gyógyszert, ami persze nem hatott. Aztán két nappal később elment az egyetemi kórházba, ahol megállapították, hogy sajnos férgek vannak a gyomrában. Semmi komoly (nekik...:S), gyógyszerrel ki lehet őket írtani, de akkor is. Sose jó, ha valamilyen más élő dolog van benned! :S

Bár ez még mindig jobb, mint a kis halacska, a candirú. Ugyanis ha Amazóniába mész, valószínűleg mindenhol e kis hal sztorijának elmesélésével kezdik az utat. Ugyanis candirú nagyon picike és az a szokása, hogy beleúszik más halak kopoltyújába és ott kimereszti hegyes túskéit és a felsértett erekből táplálkozik. Fogpiszkálóhalnak is szokták pont ezért hívni. Egyébként pedig szereti az ammóniát is. Éppen ezért nem szabad soha a vízbe pisilni ott (máshol sem :D), mert a hal a húgyvezetéken keresztül felmászik a szervezetbe (leginkább férfiakra jellemző). Sokan ezt egyébként vitatják, de minden esetre jobb félni mint megijedni. Elég undorító... :S


2010. június 20., vasárnap

Foci VB

...ami mindenkit lázban tart még pár hétig. Legalábbis azokat, akik szeretik a focit vagy az országuk részt vesz a vb-n. Na az előbb említett okok hiánya miatt engem egészen eddig kicsit sem érdekelt a foci és a vb-n is általában csak a döntőt néztem meg, de itt Brazíliában még nekem is sikerült elköteleződnöm eme csodás sport (hahahaaa :D) mellett. Bár - ahogy Ágnes szokta volt mondani - még most is a meccs végi mezcserét várom a legjobban! ;)

Az, hogy foci, teljesen új értelmet nyert számomra Brazíliában. Itt az emberek fociznak éjjel-nappal, utcán, focipályán, iskolában, favellában, cipőben, mezítláb...a kulcs az egy darab labda, a többi részletkérdés. A foci vb pedig...hát, megpróbálom leírni, de ezt képtelenség elmesélni, tapasztalni kell.

Az összes brazil ismerősöm mondta előre, mennyire őrült lesz Brazília a vb alatt, de ezt még álmaimban sem mertem volna gondolni. Mindenhol sárga és zöld cuccokat lehet kapni, a város tele van duda és zászlóárusokkal, de minden egyéb dolgot meg lehet venni brazil színekben, amit csak el tudtok képzelni. Az összes bolt/étterem/kórház/önkormányzati épületek/lakóházak/metróállomások, szóval minden fel van zászlózva és "focilabdázva". Nagy kivetítők vannak a városban mindenhol, amik nem csak a brazil meccsek alatt működnek. Például Av. Paulista-n este a játékosokat mutatják be.




Az éttermek és bárok nagyon fel vannak készülve a meccsekre és az ebből származó hatalmas bevételre. A brazil meccsek alatt szinte sehova nem lehet bemenni ingyen, sőt a legtöbb helyen viszonylag magas belépőért 90 perc foci mellett 90 perc open bar, azaz korlátlan fogyasztás vár mindenkit (ez mondjuk többnyire csak sör, szóval szerintem nem éri meg...). Az emberek már a meccs napján reggel megőrülnek, én 6 órától aludni sem tudtam a hangzavartól. Mindenki brazil pólóban van, és vuvuzelázik megállás nélkül. Ez a vuvuzela élőben is éppen olyan idegesítő, mint a tvben lehet hallani a meccsek alatt, egyszerűen szörnyű.

A legdurvább az, hogy a vb brazil meccsei alatt senki sem köteles dolgozni Brazíliában. A vállalatoknak és boltoknak előre bele kell kalkulálniuk az üzleti tervükbe, hogy ezekben az órákban senki nem dolgozik. És ez így igaz, 3:30-kor kezdődött az első meccs, 3 órakor minden bezárt azokon az éttermeken és bárokon kívül, ahol lehetett nézni a meccset. Elképesztő, hogy ilyen van, azért ezt Európában nem lehetne megcsinálni :D Persze az emberek kötelesek ledolgozni a focimeccs miatt elvesztett órákat, vagy levonhatják a szabadságukból is. Egyedül a tömegközlekedés nem áll meg ilyenkor, déltől Sao Pauloban a tömegközlekedési társaság a teljes buszflottát munkába állítja annak érdekében, hogy az emberek biztosan időben eljussanak oda, ahol a meccset nézni szeretnék.

Mi az első meccset (Brazília vs. Kórea) Ferdinand lakásában néztük kb 40-en. Ő aznap utazott haza, szóval az egész kevésbé szólt a vb-ről, mint a búcsúzkodásról, de így is nagy élmény volt. Velünk nézte a meccset kb 25 brazil is, akik teljes odaadással és hatalmas sörmennyiséggel figyelték az eseményeket, még csak beszélgetni is alig beszélgettek egymással :D A meccset egyébként Kassai vezette. Mikor én ezt megláttam, nagyon megörültem és a brazilok pedig nagyon kinevettek. Közölték, hogy nem az a nagy dolog, ha játékvezetőként képviseltetve van az országom, hanem ha az egész csapat ott van és teljesít. Öntelt latinok, de azért valahol igazuk van! :)





A második meccset (Brazília vs. Elefántcsontpart) egy bárban néztük. Fogalmam sincs, mennyien voltak, de nagyon-nagyon sokan. Vila Madalena-ban van ez a bár, ahova mentünk a cserediákokkal. Ez a negyed Sao Paulo bár és étterem negyede, szóval az utcák tömve voltak emberekkel és minden bár előtt hosszú sorok vártak a bejutásra. Brazília lőtt 3 gólt, volt verekedés és Kaká is kapott egy piros lapot az elefántcsontparti színészkedés miatt, szóval élmény volt ennyi brazillal együtt nézni a meccset. :D A himnuszt lelkesen elénekelték, majd az elefántcsontparti himnusz alatt a bár samba zenekara teljes hangerővel terelte el a figyelmet. Minden gólnál 10 percig ünnepeltek, erről van is egy videó lejjebb. Sajnos a bár csak egy nagyon pici része látszik (mi az emeleten voltunk), de a hangulat valamennyire átjön így is.

A következő meccs pénteken lesz. Azt a belvárosban szeretnénk megnézni, ahol óriáskivetítőn több ezer ember nézte együtt ma is a meccset. Nemzeti ünnep itt most majdnem minden nap :D

video


ui.: A következő foci vb egyébként itt, Brazíliában kerül megrendezésre 2014-ben. Már most mennek a tárgyalások a favella vezérekkel a bűnözés visszaszorítása érdekében (ez nagy kihívás lesz...:), és viszonylag sikeresnek bizonyulnak. Véleményem szerint Brazíliának még sok problémát meg kell oldania, hogy alkalmas legyen egy vb-nek otthont adni, de ha ez Dél-Afrikának sikerült, akkor itt is menni fog. Itt vannak a stadion tervek, érdemes vetni rájuk egy pillantást:

http://www.youtube.com/watch?v=vG5XQRfJOo8&feature=related

2010. június 15., kedd

Egy kis kitérő

Csak mert ezt mindenképpen le kell írnom...Egy évvel ezelőtt pár, többnyire végzős Közgázos lánnyal megalapítottunk egy diákszervezet, amely a fiatal nők karrierépítését szándékozik elősegíteni különböző programokkal, lehetőségekkel, vállalati kapcsolatokkal és szakemberek segítségével. Idén a Maxima felhívására egy pályázatot nyújtottunk be, melynek eredményeképpen 1192 (!!!!!!!) pályázó közül minket választottak meg az Év Női Klubjának 2010-ben. Tekintettel arra, hogy a szervezet nagyon fiatal és még kevés lehetőségünk volt bizonyítani, ezt nagyon nagy dolognak tartom és nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy ezt ilyen rövid idő alatt elérték, elértük.

Az ezen a héten megjelent Maximában találhattok egy rövid cikket (képen csatolva), melyet egy 4 oldalas cikk fog követni a két hét múlva megjelenő számban. Szóval ha érdekel bárkit is, akkor keressétek az újságárusoknál! :)

Egyébként pedig:



Nézegessétek bátran, pláne a blogot, ami nem olyan régen indult és szerintem nagyon érdekes témákat hoz fel. Érdemes belenézni, kommentelni! ;)





2010. június 9., szerda

Sao Paulo Fashion Week 2010

Utazni már sajnos nem fogok a maradék egy hónapban (4 hét múlva ilyenkor már Uszódon leszek a családdal, és pakolok a másnapi Balcsira, ahol 5 napot töltök a barátaimmal...jupppiiiii :), így megpróbálom megtalálni ennek az élhetetlen városnak azokat a jó pontjait, amik élhetővé, sőt élvezhetővé teszik. :) Mert vannak ilyenek, még ha néha nehezen is tudom elhinni és még nehezebben találom meg őket. A fociról és a vb-ről már elkezdtem egy bejegyzést írni, de ahhoz még gyűjtök egy-két érdekes infót a kezdésig. Szóval kezdjük a lányokkal... :)

Tegnap, azaz június 8-án kezdődött el a Sao Paulo Fashion Week 2010 (http://ffw.com.br/spfw), ami a tavaszi, nyári kollekciót mutatja be. Ezt akkor is érzékelné az ember, ha nem tudna róla, mert a város konkrétan tele van 2 méternél magasabb és 40 kilónál könnyebb lányokkal. Én nem vagyok valami nagydarab, de komolyan rosszul érzem magam, mikor ezek a lányok elsétálnak mellettem...Ma Uly mondta, hogy elvinne pénteken a Fashion Week egyik hivatalos partyjára, mert valószínűleg tud rá belépőt szerezni. Először teljesen belelkesültem, aztán jöttek a szokásos kérdések, hogy úristen mit fogok felvenni egy ilyen helyre és stb...na de kezdjük ez elejétől.

Sao Paulo Fashion Week (SPFW) először 1996-ban került megrendezésre és azóta Latin-Amerika legfontosabb divattal foglalkozó rendezvényévé nőtte ki magát. Az Ibirapuera Parkban rendezik meg, ami szerintem egy elég extrém helyszín egy Fashion Week-nek, de ugyanakkor nagyon jó ötletnek is tartom. Feltéve, ha ennek ellenére tudok majd menni futni holnap is. :) Az SPFW-t nem csak Dél-Amerikában ismerik el, de ugyanakkor a világ legnevesebb divathetei között tartják számon a párizsi, milánói, londoni és new york-i hetek mellett. Sok híres modell, tervező és márka is megfordult már itt. Az SPFW-t évente két alkalommal rendezik meg. Az őszi/téli kollekciót januárban mutatják be, a tavaszi/nyárit pedig ilyenkor, júniusban. A rendezvénybe kezdetben nem fektettek különösen jelentős összeget (600.000 R$ körül), viszont nagyon rövid idő alatt hatalmas sikert futott be, így ma már több, mint 5 millió reál a költségvetés. Azért az nem kevés, 640 millió forint körül van.

Válogattam ide néhány képet egy olyan híres brazil designertől, akinek modelljeivel ma megnyitották a kifutós bemutatókat. Tufi Duek 1954-ben született Nilópolisban (Rio de Janeiro állam) és két nagyon népszerű márkát (Triton és Forum) is alapított Brazíliában. Egyébként a ruhái abszolút viselhetőek egy hétköznapi embernek is, és az árak sem annyira magasak a designer termékekhez képest. A cipőkre és táskákra egyébként külön érdemes figyelni, nekem azok a kedvenceim. Hát íme egy kis ízelítő a 2010 tavaszi/nyári Tufi Duek kollekcióból!











2010. június 6., vasárnap

Sao Paulo Pride Parade 2010

Vasárnap rendezték meg 14. alkalommal Sao Pauloban a Pride Parade elnevezésű rendezvényt, ami a homoszexuálisok felvonulása és rendezvénysorozata. De talán kezdjük a legelején...

Itt, Dél-Amerikában a homoszexualitás teljesen más, mint Európában. Az, hogy két lány vagy két fiú megcsókolja egymást éppen olyan normális, mint amikor egy lány és egy fiú teszi ugyanezt. Az embereknek nem kell elrejteni az érzéseiket, mert biztosak lehetnek benne, hogy emiatt senki sem fogja őket leszólni, vagy ami még rosszabb, megtámadni az utcán. Eleinte nekem nagyon furcsa volt ez a nyíltság annak ellenére, hogy soha semmi bajom nem volt a melegekkel. Sőt volt már nem is egy meleg barátom, köztük például Roberto, aki szintén Amerikából, Mexikóból származik. Naninha (nála lakom itt) fia, Doca is meleg, illetve Uly is, aki minden nap itt van nálunk, szinte már itt lakik; szóval elég sokszor kerültem már melegekkel kapcsolatba. Ahhoz viszont nem vagyok hozzászokva, hogy a melegek ennyire nyíltan vállalják hovatartozásukat az utcán is...sajnos! Jó lenne, ha Európában is ez ennyire elfogadott lenne, mert hát ők is ugyanolyan emberek, mint mi...Azon viszont nagyon sokat gondolkodtam, mióta itt vagyok, hogy vajon Európában is van-e ennyi meleg, csak félnek kimutatni; avagy ez a dél-amerikai kultúra része és itt valahogy jobban hajlamosak erre az emberek?! Utána fogok olvasni....:)

Szóval a Pride Parade...Sao Paulo melegfelvonulása a világ legnagyobb ilyen tipusú rendezvénye. 4,2 km hosszan tart a felvonulás Sao Paulo legfontosabb utcáin (Av. Paulista, Rua Consolacao, Pca. de Republica), amit emiatt teljes egészében lezárnak ilyenkor és átszervezik az egész tömegközlekedést is. Minden évben külön témát is választanak a parádénak. A 2010 Pride Parade témája: "Vote contra a homofobia!", azaz "Szavazz a homofóbia ellen!". A rendezvény által képviselt mondanivaló mellett nagyon sok fontos brazil személy kiállt, így például maga az elnök, Lula is nevét adta a rendezvénysorozathoz. Több civil szervezet és multinacionális vállalat is kiállt a cél mellett, így pl ma a McDonalds-ok is színes lufikkal voltak feldíszítve.

Délben kezdődött a felvonulás. Nekem kicsit a Budapest Parádéhoz hasonlított, csak itt jóval több pasi-párt láttunk, mint ott :) Volt kb 25 teherautó, mindegyiken dj és táncosok. Iszonyatosan jó volt a hangulat, rengetegen voltak (a 2009-es Pride Parade-en több mint 3 millió ember vett részt), így már délután 2-kor kb olyan volt, mint egy zenei fesztiválon. A sláger Lady Gaga (vajon miért? :) és David Guetta volt, szóval szerintem tulajdonképpen a zenei repertoárt nekem állították össze. :) Engem egyáltalán nem zavart az sem, ahogy az emberek fel voltak (vagy éppen nem voltak:) öltözve körülöttem, kifejezetten jól szórakoztam az extrém fiúkon-lányokon (nehéz volt eldönteni, ki mi...). Azért a fiúk már nem bírták ennyire a látványt, sokan 2-3 óra után elmentek haza. Én ott maradtam a végéig és abszolút megérte! Mindig is tudtam, hogy a melegekkel nagyon jót lehet bulizni, de a mai nap után ez már nem is lesz kérdés többé! :)

Érdekességként még egy rövid szösszenet. Ilyenkor mellékhelységet elég nehéz találni, pláne olyat, ahova az ember szivesen el is menne. Mi is nagyon sokáig keresgéltünk, és végül kikötöttünk a kerületi rendőrkapitányság előtt, ahol sorban álltak az emberek. Vérzű fejű lánytól kezdve volt ott mindenki, akinek ellopták pénztárcáját, telefonját, fényképezőgépét, akármilyét. Mindennapi dolgok Sao Pauloban...Szóval ott ültek az emberek szépen a váróteremben, vártak a sorukra és közben pedig angol nyelvű filmet néztek a tv-ben (ennyi túristára számítottak, akit kirabolnak ma? :D). Mi pedig elmentünk a mosdóba...hol máshol, mint a rendőrségen? :D

Ez a rendezvény hivatalos angol nyelvű honlapja, ha esetleg valaki mélyebben is tanulmányozni kívánná :)


És akkor íme néhány kép. Nehéz volt válogatni, mivel kicsik is nézik ezt a blogot, de próbálkoztam a konszolidált, de mégis valamiért érdekes képek kiválasztásával! :)


Ezen a képen sajnos nem látszik, de az esernyő tetején ott van a foci világbajnokság kupája. Mert hogy azért a parádé erről is szólt, hiszen napok vannak hátra a kezdésig. Egyébként pedig a hölgy egy úr :)



A rózsaszín ruhás hölgyről biztosan eldöntöttük, hogy csak lány lehet. Aztán közelebb érkeztek a teherautóval, és mivel elég magasan volt és szoknyában, egyértelműen megállapítottuk, hogy mégis csak férfi. Az alakját minden nő megirigyelhetné!!! A táblán pedig valami olyasmi áll ,hogy: A kongresszus 9%-át evangélikusok teszik ki. És mi? Szavazz helyesen, szavazz a homofóbia ellen!



És végül mi, szimpatizánsként. A lányok egyébként mondhatni, hogy a legjobb lány barátaim itt. A szőke lány Kristiina Finnországból, mellettem balra Hanna (szintén finn), lent pedig Émilie. Ő kanadai, a másik sao paulo-i egyetemen tanul és vele voltam Buenos Airesben. És sajnos ő lesz az első, akitől el is kell köszönnöm, mert szerdán már utazik haza... :(


2010. június 5., szombat

Born to be wild - Dzsungel túra 5. nap

Utolsó nap, vasárnap, egy kicsit később keltünk fel. Hajnalban szakadt az eső, szóval nem tudtunk volna úgysem elindulni hamarabb. Nagyon jól jött ez a kis engedmény! :) 8 körül megreggeliztünk, elköszöntünk a gyerekektől és elindultunk az utolsó programra.

Meglátogattunk egy indián falut a hajóháztól nem olyan messze. Ez volt az a program, ami nekem egy kicsit túrista szagú volt és kevésbé természetes, de valamiből ugye nekik is meg kell élniük!:) Ezek az őslakos indiánok itt élnek és kézzel készített tárgyakat árulnak, illetve eredeti ősi rituálékat mutatnak be. A törzsfőnök fogadott minket, elmondta a legalapvetőbb dolgokat a faluról és a rituáléról is. Amit mi láttunk, az egy része volt annak a hagyományos rituálénak, amit évente egyszer rendeznek meg és 24 órán keresztül tart. Játszottak mindenféle ősi hangszeren, énekeltek és táncoltak is közben. Minket is belevontak a dologba, ami elég viccesre sikerült, mivel egyáltalán nem tudtuk követni az össze-vissza rohangálásukat. Én konkrétan fotózni sem tudtam rendesen, úgy nevettem egész végig... :D

A rituálé után kifestettek minket hasonlóan, mint ahogy ők ki voltak festve. Ehhez egy olyan gyümölcsöt használtak, amiben természetes festék van, pirosan fog. Ez egyébként naptejként is funkcionál, szóval egész úton visszafelé azon aggódtunk, hogy nehogy megmaradjanak ezek a minták az arcunkon, de szerencsére időben sikerült lemosni. :)

Picit még sétáltunk a faluban a rituálé után, de sajnos indulnunk kellett vissza, mert ebéd után már jött értünk a hajó és vitt minket vissza Manausba. Mivel minden nap ugyanaz az iszapízű hal volt az ebéd, így utolsó nap már csak rizst voltam képes enni gyümölccsel, a hal reménytelen próbálkozás volt. :)

2 óra hajóút után visszaértünk Manausba, ahol volt még 8 óránk visszarázódni a civilizációba (tusolás, rendes vacsi, meg ilyen apróságnak tűnő, de 4 nap dzsungel után hatalmas dolgok:), mert a repülő hajnal 2 órakor indult Brazíliavárosba, ahol még át is kellett szállnunk két óra várakozás után. Szerintem ez volt életem leghosszabb éjszakája. A gépen épp hogy elaludtunk, hozták a kaját, megint éppen alvás, és már meg is érkeztünk Brazíliavárosba. Ott megfagytunk az agyonlégkondizott reptéren, majd a gép a kifutópályáról visszafordult műszaki hiba miatt. Becsületükre legyen mondva, hogy egy órán belül előállítottak egy teljesen új gépet, szóval csak kb 2 órás késéssel érkeztünk meg Sao Paulóba.



Próbálkoztam videó feltöltésével a rituáléról, de sajnos a blog megint nem a jóbarátom és nem töltötte fel...talán legközelebb! :)

Born to be wild - Dzsungel túra 4. nap

A dzsungelben töltött éjszaka egész rövidre sikerült, ugyanis még napfelkelte előtt, hajnal fél 6 körül ébresztett minket a túravezetőnk. Összepakoltunk az előző esti tábortűz után, leszedtük a függőágyakat és már indultunk is. 2 óra csónakázás után érkeztünk arra a helyre, ahol szerintem az egyik legérdekesebb program várt minket! :)

Egy család, aki meglepő módon szintén a semmi közepén lakik egy vízre épített házban, rendszeresen eteti a delfineket, akik emiatt folyton ott vannak a környéken. Ezek a delfinek nem teljesen úgy néznek ki, mint a tengeri palackorrú delfinek, de hasonlóak. Rózsaszín és szürke szinűek és tudtommal ez a faj csak itt, az Amazonasban él. Mikor odaértünk, kb 5 delfin körözött a ház körül. Két srác etette őket hallal, mi pedig úszhattunk közben velük a vízben. Mivel ezek nem betanított delfinek, hanem tulajdonképpen vadállatok, ezért érdemes volt vigyázni velük. Nem olyan barátságosak és játékosak, mint a tengeri delfinek és eléggé tartanak is az embertől egészen addig, amíg látod őket, a víz alatt viszont hozzánk is értek. A víz nagyon fekete, így csak akkor lehet észrevenni őket, amikor már feljönnek teljesen a tetejére, szóval nem egyszer nagyon megijedtünk tőlük, mikor hozzánk értek. Csak egy volt az 5 közül, amelyik kiugrott a halért a vízből, a többi elég tartozkodó volt és a víz alól vette csak el a halat. Nagyon küzdöttek a halért, szóval két lányt meg is haraptak véletlenül...persze semmi vészes, túlélték mind a ketten! :D Nagyon érdekes volt velük úszni, meg kicsit félelmetes is. Delfin, tehát nem tart az ember tőle (tudjuk mi él a köztudatban a delfinekről), de mégis kicsit rémisztő, hogy ott úszik 5 hatalmas állat körülötted és tulajdonképpen az ujjadat is képesek leharapni, olyan erős a foguk. Minden esetre én nagyon élveztem, meg is tudtuk őket fogni meg minden, nagy élmény volt!:)

Miután a delfinek megunták a tapogatást és már éhesek sem voltak, nem nagyon jöttek közel, csak tisztes távolságban úszkáltak körülöttünk. Elég volt nekik annyi belőlünk, szóval kijöttünk a vízből. Megreggeliztünk még ott, majd elindultunk vissza abba a hajóházba, ahol első este aludtunk. Ez olyan 3 órás csónakázás volt, nem igazán éreztük a popsinkat, mikor megérkeztünk! :D Útközben megnéztünk pár hatalmas, több száz éves fát. Elképesztően nagyok voltak, de 1 perc után elég volt a látványból, mert olyan mennyiségű szúnyog volt ott, hogy nem lehetett tovább maradni :S

Itt megebédeltünk és kicsit pihiztünk meg fürödtünk a reggeli koránkelés után. Sajnos kettő körül odaért egy nagy túristacsoport (kb 20 ember), akik csak arra az egy napra jöttek és nagyon túristák voltak, szóval nem nagyon örültünk nekik!:D De tulajdonképpen mindegy is volt nekünk, mert mi indultunk a faluba, ahol harmadik éjjel aludtunk. Voltunk olyan szerencsések, hogy az utolsó estét egy helyi családnál tölthettük, ez nagyon érdekes volt.

A család a vízparton él, a "falutól" fél óra sétára. Nagyon sokan vannak, és nem igazán sikerült kiderítenem, ki kinek a kije, pedig nagyon próbálkoztam. :) Mikor odaértünk, csak a kicsik és a legnagyobb lány volt otthon, aki már nekünk készítette elő a vacsorát. A ház 3 részre volt osztva. A legnagyobb szoba a nappali, itt volt tv is. Az elektromosságot egy éve vezették be, szóval volt hűtő és tűzhely is. A tv-t kb úgy bámulták egész este, mint valószínűleg az európaiak évtizedekkel ezelőtt. A cipőt le kellett venni a bejáratnál, habár semmilyen különbség nem volt a kinti és benti padlózat között (a bentit valószínűleg gyakrabban söprögették, mert tényleg tiszta volt, még ha nem is nézett annak ki :). Tusoló is volt az udvaron, egy nagy vödörszerű valamiben gyűjtötték az esővizet és azzal tusoltak. A vacsora nagyon érdekes volt, mert mi jólnevelt európaiak szépen odaültünk az asztalhoz és késsel, villával ettünk. Ők beültek a tv elé a földre vagy a függőágyakba és ott ettek kézzel, villával, éppen ki mivel.

Gyerekből volt mindenféle korú és nemű, szóval elővehettük gyermeki és felnőttesebb énünket is. Dominóztunk, rajzoltunk, színeztünk velük, tanítottuk őket angolul, és mindent nagyon élveztünk. A legkisebb kislány, Vitória 3 év körüli volt. Próbáltam vele barátkozni, de elég szégyellős volt. Egy idő után viszont magától odajött hozzám, felmászott a padra és beleült az ölembe, szóval onnantól nagy barátok voltunk egész éjjel. :)

Mi a nappaliban aludtunk a függőágyainkban, a család össze-vissza. Volt aki a másik szobában (többnyire a kicsik), volt aki velünk a nappaliban függőágyban vagy csak simán a földön. Szerintem tuti aludtunk 15-en is abban az egy szobában! :D

Nagyon jó volt, hogy ott tudtuk tölteni náluk ezt az estét, mert így legalább azt is láttuk, hogyan élnek itt valójában az emberek. Teljesen természetesen viselkedtek és nem igazán zavarta őket a jelenlétünk (kivéve a gyerekek kíváncsiskodását), szóval biztos vagyok benne, hogy egy normál napjuk/estéjük is így telik.

2010. június 2., szerda

Born to be wild - Dzsungel túra 3.nap

Reggel viszonylag korán, 7 órakor keltettek minket. Kicsit háborogtunk emiatt, de másnap örültünk volna még ennek is... :D Megreggeliztünk, és egy 3 órás dzsungeltúrára indultunk. Ez egy ún. gyógynövénytúra, mivel az esőerdőben található gyógynövényeket mutatja be. Nem gondoltátok volna, mi? :D

Kb. 45 perces csónakázás után kikötöttünk egy helyen, a dzsungel közepén. Iszonyatosan meleg és párás volt az idő, de hosszú nadrágot kellett viselnünk a bogarak és szúnyogok miatt, szóval izzadtunk rendesen. Ahogy sétáltunk az erdőben, mindig megálltunk valaminél, amit meg kellett kóstolni vagy szagolni és megmondani, hogy mi az. Nagyon érdekes volt, mert majdnem mindent rögtön elsőre felismertünk. Így pl. a fát, aminek a kérgéből az izomlazító sportkrémet készítik (én is ezt használom), a kaucsukot (nagyon durva, konkrétan rágó jön a fából :D), vagy a jódot, amit a műtéteknél használnak a sebek fertőtlenítésére. Ettünk mindenféle levelet, amik iszonyatosan rosszak voltak, de mindent meg kellett kóstolni, amiből valamilyen gyógyszert készítenek. :S Ittunk ásványvizet fából, kóstoltunk trópusi gyümölcsöket, mint pl. a trópusi uborka, ami nagyon finom volt. Készítettünk kötelet (már aki képes volt erre... :D) szintén fa kérgéből, szóval sok érdekes dolgot láttunk/csináltunk/kóstoltunk.

A gyógynövénytúra után visszamentünk a hajóházba, ahol megebédeltünk és elkezdtünk készülni az estére. Ugyanis a második estén voltunk olyan bátrak 7en lányok, hogy bevállaltunk egy dzsungeléjszakát. Ettől őszintén szólva egy kicsit tartottunk, de úgy gondoltuk, nem lehet kihagyni. :) Felpakoltunk vizet, ennivalót és függőágyakat, és nekiindultunk a dzsungelnek. Kb két óra hajózás után megérkeztünk egy kis faluba (3 ház), ahol ki kellett fizetnünk a dzsungelhasználati díjat, elég vicces volt :) Ez 2 reál per fő és mindig annak a falunak kell fizetni, amelyiknek a területét használod. Nem tudom mondjuk, hogyan vennék észre, ha nem fizetnél, mikor a dzsungel közepén vagy mindentől fél órára csónakkal, de a szabály az szabály.

Szóval kifizettük ez a díhat, és a fél órás csónakút után kikötöttünk egy helyen, ahonnan egy keskeny ösvény vezetett valahova. Olyan negyed óra séta után elértünk egy kis vízeséshez, ahol végül aludtunk, hiszen a vízesés kiváló zuhany, mint ezt megtudtuk. :) Már elég sötét volt, mikor odaértünk, szóval gyorsan tüzet raktunk és nekiláttunk a kajának. Ezt leginkább a túravezető csinálta, aki fél perc alatt készített egy grillezésre alkalmas valamit fából, amire a csirkét felszerelte, és felrakott rizst is főzni. Összességében olyan 3 óra volt, mire a kaja elkészült, de megérte, nagyon finom lett. Időközben felraktuk a függőágyakat és a túravezető faragott nekünk kanalat fából. A vacsorát így kézzel készített kanállal, falevélről ettük, ennél nem is lehettünk volna naturálisabbak. :D Éjfél körül jutottunk el oda, hogy le tudtunk feküdni aludni. A függőágy egész kényelmes volt, vagy csak mi voltunk nagyon fáradtak, de én nagyon jól aludtam. Leszámítva a kb. 200 szúnyogcsípést, amivel reggel felébredtünk... :S Ez a kép a svéd lány, Madeleine lábairól készült, ő messze nyerte a versenyt, egy lábán 150 csípést számoltunk össze. Hát igen, ez ezzel jár, de hozzá kell tennem, hogy a trópusi szúnyogok rendesebbek mint az európaiak, mert nem viszked a csípésük annyira (legalábbis nekem nem volt vele gondom). De minden esetre nagyon ronda...