2010. május 30., vasárnap

Born to be wild - Dzsungel túra 2.nap

Második nap reggel 8kor indultunk a dzsungelbe. A kikötőből egy kis hajó vitt minket a helyig, ahol első este aludtunk. Odafelé megnéztünk két érdekességet. Az egyik a pont, ahol két folyó egymásba folyik. A Rio Negro víze fekete, míg a másik folyóé fehér. Mind a hőmérségletük, mind pedig az összetétellük más, így nem keverednek, látni lehet a választóvonalat, ahol összefolynak. Fantasztikus! Utána megálltunk még egy helyen, ahol hatalmas vizililiomok (?? :) voltak. Nem tudom megmondani, hányszorosa a normál méretűnek, de tényleg hatalmasak.

Kb 2 óra hajókázás után érkeztünk meg tulajdonképpen a semmi közepére. A folyóra volt építve egy ház, amiben 10 szoba volt. Itt töltöttük az első éjszakát egy amerikai sráccal, egy holland házaspárral (nászúton voltak, a lány nagyon örülhetett a 7 egyetemista lány megérkezésének...:D) és egy brazil lánnyal meg pasival. Elektromosság persze nincs, a szobáknak nem volt rendes fala (minden állat be tudott menni és hát be is ment) és a zuhanyzó tulajdonképpen a folyóvíz felvezetése volt, szóval teljesen mindegy volt, hogy a folyóban fürdesz vagy zuhanyzol :)

Itt megkaptuk a saját idegenvezetőnket, aki 24 órában volt velünk a túra végéig. Ő egy venezuelai srác, aki általában évente 4 hónapot tölt a dzsungelben túrák vezetésével. Nagyon aranyos és közvetlen srác volt, tényleg mindenben rendelkezésünkre állt kora reggeltől késő estig. Szerencsére angolul is viszonylag jól beszélt, szóval ezzel sem volt gond. Egy gyors ebéd után már ültünk is a csónakba és mentünk piranha horgászatra. Emiatt nagyon izgatottak voltunk, de őszintén szólva hamar meguntuk. Iszonyatosan meleg volt, így a piranhak nagyon mélyen voltak a vízben és nagyon ügyesen ették le a horogról a húst fél perc alatt. Összesen kettőt fogtunk, majd tovább is álltunk, ennyi elég volt :D

A piranhahorgászat után elmentünk megnézni a naplementét a madarak szigeténél. Ez fantasztikus volt és nagyon érdekes! Nagyon pici szigetszerű valami a folyóban, ahol a madarak esténként gyülekeznek. Mikor mi odaértünk, kb 10 darab keringett a fejünk felett. Fél órával később már biztosan több mint egymillió madár is volt ott. Majd egyszer csak elkezdtek tömegével zuhanórepülni és leszállni a szigetre, ahol az éjszakát töltik. Nagyon félelmetes volt, kb mint a Madarak c. filmben. :D

8 körül visszamentünk vacsizni, majd este 9kor elindultunk kajmánvadászatra. Mivel Amazóniában a nappal iszonyatosan meleg, így a legtöbb állatot csak éjjel lehet látni. Kajmánt egyet sem láttunk nappal (abban a vízben fürödtünk nappal, ahol éjjel vadásztuk őket), éjjel viszont tele van a víz világító szemekkel. A teljes sötétségben mindenféle kivilágítás nélkül elmentünk a csónakkal egy mocsaras helyre, ahol a víz kb fél méter mély volt. Az idegenvezetőnk kiszállt a csónakból és fél perc múlva két bébikajmánnal tért vissza. Odaadta a kezünkbe, majd elment hozni egy nagyobbat is. A kicsik pár hónaposak voltak, a nagyobb olyan egy év körüli. Megfoghattuk őket, mesélt róluk elég sokat, majd visszaengedtük őket a vízbe.


Éjfél körül értünk vissza a hajó-házba, ahol bezuhantunk az ágyba a pókok és csótányok közé. Annyira fáradtak voltunk, hogy még ez sem érdekelt senkit, mindenki simán elaludt fél perc alatt... :)

A videó a madarak szigeténél készült. Nem adja igazán vissza, amilyen élőben volt, de mégis egy kis ízelítő.


video

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése